Bejárat > csakúgy > Matula TOP20 – basszameg, eltalálták

Matula TOP20 – basszameg, eltalálták

Kevés olyan lista van, amivel ilyen mértékben képes lennék azonosulni. A megboldogult Matula Magazin által összeállított, A magyar popzene húsz legjobb produkciója viszont pont ilyen. Ha én szerettem volna (és szerettem volna), akkor szinte ugyanezek.

Hátulról:

  • 20. GM49Bélát itt ne keressék – amióta létezik nem dallamalapú csengőhang, azóta ez szól a mobilomon, ha hívnak. Alapmű.
  • 19. KEX – Elszállt egy hajó a szélben – Baksa-Soós egy isten. Nagy kár, hogy rövid az életmű.
  • 18. Cseh Tamás – Munkásszállás - Cseh Tamást valahogy sohasem, habár a Moziklipből ez az egyik kedvenc.
  • 17. Hungária – Ma már a twisttel – Fenyő MIki valahogy sohasem jött be. Elismerem ez a szám vicces (sőt, talán még jó is), de amúgy inkább nem. Pláne amikor sörrel a kezében focit néz, és még meg is énekli.
  • 16. Tankcsapda – Fiúk ölébe a lányok – Ez is akkor, amikor még középiskolások voltunk, és az már jó régen vala. Hozzáteszem Lovasi a Csík zenekarral kihozta ebből a dalből is a maximumot.
  • 15. LGT – Szabadíts meg – Az LGT királyság. Mondani sem kell miért. Ilyen a box.
  • 14. R-GO – Létezem – Szikora Robi egyszer lenyilatkozta, hogy ő bizony sztár Magyarországon. Legyen neki igaza. Kísérleti, próbálkozós (majdhogynem progresszív) a zene, de ha már 80′s, akkor Kontroll.
  • 13. Trabant/Balaton – Bearanyozza, Levert vagy – Vígh Mihály egy élő legenda. Gödör, csütörtök, házibuli. Egy emlék: Elton Johnra várnak százezrek a Felvonulásin, mellette a ligetben Ózon fesztivál. Négyen vagyunk (mi hárman, meg egy lány kutyával) és a Balaton játszik. Létszámhiányosak, de egyszer csak megjön valaki, leteszi a nejlonzacsit, felmegy a színpadra, gitárt vesz a nyakába, és minden kecmec nélkül beszáll a Kínai kormányba. Személyes kedvenc: Szállodák, pálmafák.
  • 12. Belga – Meki – A Belga pont olyan dolog, ami nagyon nem jön be nekem. Slussz.
  • 11. Kisangyal – Rendet! – Aki olvasta a Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong c. kötetet Pozsonyi Ádámtól, az tudja miről beszélek. Szociográfia a legjavából.
  • 10. Beatrice/Bikini – Nagyvárosi farkas – Esetleg kifakult sztár, vagy Jerikó. Klasszikus, még a baboskendő előtti korszakból.
  • 9. Neurotic – Adj gázt – Nálam Pajor lenne az első. A soha meg nem jelent, de egy albumnyit kitevő anyag nem más, mint a magyar popkultúra csúcsa. Az egész környezet, a szöveg, a szövegvezetés, a tartalom, a minden. Nagyon ott van. És a legenda, hogy soha többet nem játszák őket. Helyette a Kiadó (ha házibuli-koncertet ad épp, alkalmilag), vagy a Balaton, de még a Kispál is próbálja közvetíteni a maiak felé (meg még sok más zenekar, pl. ez az egyik legjobb a Presszó Libidó Tangótól). Legalább. Brék!
  • 8. URH – Kék fény - Életem egyik legnagyobb koncertélménye volt tavaly a Szigeten. Ilyen beugró mellett nem érdemes kijárni, de ilyen zenekart sem hallani máskor és máshol. Kétszer hat deci sör a kézbe, és első sorok. A kritikusok szerint fos volt az egész, de ők nem tudják miről beszélnek, csak rámennek az olvasottságra.
  • 7. Flash – Pálma – Barcs Mikiről nincs mit mondani. Szintén Gödör, Balaton-klub, házibuli, néha beszáll. Bögre.
  • 6. Syrius – Igazi tisztaság – Ciki, de nem ismerem őket. Utánajárok.
  • 5. Kispál és a Borz – A következő buszon – Azért nem félkövérek, mert a demójuk és a Sika, Kasza, Léc között értékehletőek gimnazista fejjel (mert ez valami új), utána pedig unalmas. Ha feloszlanak 94 táján és legendává nemesülnek, akkor járna a bold.
  • 4. Illés – Itt állok egymagam – Van olyan háztartás, ahol nincs meg az Illés-összes? Meg a fehér ötlemezes, díszdobozos bakelit? MIndez ronggyá halgatva. Szemétdomb-
  • 3. Európa Kiadó – Igazi hős – A Szabolcs barátom nővérétől kapott Popzene kazi ronggyá halgatva a Sanyo decken. Nincs mese, legjobbak.
  • 2. CPG – Mindenki tetű – A punkzene magyar szekciója (ez alatt a 89 előtti termékeket értem, azóta nincs magyar punk) olyan, amilyen, de ettől jó. (Megjegyzem a matuláról letölthető felvétel annyira rossz minőség, hogy a “Botrányt, botrányt akarok” strófa “Orbán-kormányt akarok”-nak hangzik.)
  • 1. Bizottság – Kamikázé – Megjegyzem 1993. augusztus 13. biztos, hogy péntek volt! Női agyvelő.

Ami kimaradt viszont:

  • Kontroll Csoport (októberben koncert!),
  • Sziámi (tudjuk be a szerkesztők – el nem ítélhető – müllerpéterellenességének),
  • Pál utcai fiúk (A Csak úgy csinál kinek nem kedvenc?)
  • Vidámpark (Őz Zsolt, és belőle vált ki a Colorstar)
  • Fórum (kevés ismert számuk van, de a Csak az a biztos legendás, ska a nyolcvanas elejéről),
  • KTF,
  • az 1. 2. 3… Start – Új hullám c. album (ami ugyan több előadó egy-egy számát tartalmazza, de korrekt összeállítás),
  • stb (értve ez alatt nem a Satöbbi zenekart)

Egyébként korrekt. Évekkel későbbről is hatalmas grat. a Matulának. (Ha menne itthon az újrakiadott, gyűjteményes albumok piaca, akkor ez Top Hits lenne a javából!)

Reblog this post [with Zemanta]
Categories: csakúgy Tags: ,
  1. Még nincs hozzászólás
  1. Még nincsenek visszakövetések